Csocsesz karrierre születésével indult Budapesten.
Ez idő tájt még többet sírt mint nevetett, bár sírása már akkor is a jódlihoz hasonlított -a szomszédok szerint- így a stílushoz való kötödése valószínűleg már erre az időre vezethető vissza.
8 éves volt amikor nagymamájától megkapta első hangszerét az azóta is féltve őrzött furulyáját. Ezt követően már hamarosan az iskola zenekarában játszott, amely zenekarral megkezdődött Csocsesz életében a fellépések sorozata, ami a mai napig töretlen.
12 évesen kezdett klarinétozni, a XX. kerületi zeneiskolában. Itt találkozott, majd később már egy zenekarban játszott Galambos Pistivel aki Lajcsi öccse és a mai napig Csocsesz egyik legjobb barátja.
A baráti és zenei csapathoz tartozik Körmendi Péter is, aki kezdetektől fogva zenei rendezője Csocsesz albumainak.
Hamarosan bekerült a Soroksári Sváb- Parti zenekarba, ahol Lajcsi volt a zenekarvezető és ezzel a formációval járták az országot-világot.
Ausztriai fellépés alkalmával szeretett a jódliba, és a mai napig is kedvencei közé tartozik ez a stílus, amivel az ország egyik nagy kedvence lett, régi barátja Galambos Lajos műsorának, aki mindig segítette munkáját és a mai napig lehetőséget biztosít a tévéműsorában való szereplésre.
1999 óta a népszerű és hatalmas sikereket elért Dáridó majd később szuperbuli című tévéműsor oszlopos tagja és állandó szereplője. Egyik tévéfellépésén találkozott Orosz Zoltánnal és Ursu Gáborral / Pódium Duó/ a két zseniális zenésszel ezután több sikeres koncertet adtak, Európa több szinpadán ahol egyszál harmónika, gitár, klarinét és Csocsesz hangja alkotott igazi színpadi produkciót.
2000-ben Kaszás Péter, kiváló zeneszerzővel és szövegíróval valamint több kitűnő kollegájával (Muck Feri) készítette el a Nincs hibám című albumot, ami nagy sikert aratott.
2001-ben megkapta a Líra-díjat, mellyel munkáját ismerték el, de természetesen a legnagyobb elismerés számára a közönség szeretete és tapsa.
2006-ban az Ismeretlen ismerős,avagy a mulatós mester visszatért!!!A régi,jól bevált mulatós muzsikához egy vadonatúj külsőt álmodott!a Dáridó és Szuperbuli Sztárja Csocsesz, de nem csak magának hanem saját zenekarának és tánckarának.
Sihell Ferry aki fantasztikus dalokkal ajándékozta meg az új lemezt-lemezeket Csocsesszel közösen hangszerelték az egyedi hangzást.
A mulatatós nagymesternek a sok fogyástól kinőtt a haja így egy új külsőre tett szert, melyhez az egykori öltözködési stílus már nem passzolt,
így felkérte az ex-TNT tagjaként megismert Intit aki a jelenlegi stílust álmodta meg!
2007-ben megjelent albuma ,melynek címe :
"Lóvé Legyen"
2009-ben megjelent albuma ,melynek címe:
"Gyere,Mulassunk"
a régi jó ismerős dallamok mellett friss szerzemények is találhatók, mely melódiákat többek között Kaszás Péter és Ferry szerezte.
A megújult hangzásvilágot és az új lemezeit ,fiatalos lendülettel mutatja be Csocsesz saját zenekarával és tánckarával a koncertjei során!!
2013. decemberében új albummal jelentkezik Csocsesz, "Az, aki boldogsággal ébred" címet kapta az album, 12 pörgős mulatós dal, ahogy már megszokhattuk Csocsesztől.
http://rtl.hu/rtlklub/storyextra/csocsesz-a-konyhaban-is-megallja-a-helyet
https://www.facebook.com/muzsikatvofficial/videos/876923749166376/
http://rtl.hu/muzsikatv/a-muzsika-tv-hez-igazolt-csocsesz
http://rtl.hu/rtlgold/anikoshow/csocsesz-teljesen-leteperte-marikat